Létesítményi tűzoltók versenye Dunaújvárosban

  • 2014. október 5.

2014. október 4: Az ország húsz településéről huszonhét csapat érkezett a Szalki-szigeten rendezett országos versenyre, ahol kiállítóként vettünk részt. Az LTSZ (Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége) és az MTSZ (Magyar Tűzoltó Szövetség) szervezésében zajló versenyen a tűzoltóknak a szakadó esővel is meg kellett küzdeniük, de ez nem jelentett problémát.

ferSőt még ebben az időben is ott voltak a sátorban és tanulmányozták a kiállított eszközeinket. Az egyik ilyen eszköze a CU 4035 C NCT II vágó volt.

Az időtakarékos CORE technológia és, hogy a vágandó anyagot behúzza a vágó legerősebb pontjába már ismert volt az érdeklődők egy része előtt, de aki már dolgozott sötétben (márpedig minden tűzoltó volt már ilyen bevetésben) az csodálta a hordfogantyúba épített LED világítást. Azt már hitetlenkedve fogadták, hogy a 4 db LED, kb. 6 órán át világít 1 db tartós AA elemmel.

A verseny és a szakmai programok után a hatalmas üstökben készült ötszáz adag babgulyás gyorsan fogyott.